Programok az őszi szünetre

Programot keresel az őszi szünetre? Nagyszerű rendezvényekkel készülünk október utolsó hetére a Kérész Központban, hogy minden korosztály megtalálja majd az igazán kedvére valót.
Természetesen a programok mellett – szakavatott munkatársaink tolmácsolásában – minden nap megnézheted, meghallgathatod és kipróbálhatod a Kérész Központ állandó, interaktív kiállítását a KÉR-ÉSZ-TÉR-ben, ahol részese lehetsz a virtuális tiszavirágzásnak, magad szabályozhatod a folyót a digitális homokozóban, játékosan megismerheted a zsilipek működését, vagy épp távcsöveken át figyelheted a madarak mozgását az őszi tájban. A természet szépsége és a négy évszak ihlette Tisza-tavi dokumentumfilm és a mikroszkópos bemutató már csak a hab a tortán. Ha itt vagy, ezeket mindenképp érdemes látnod és megismerned!
Ám ezek után kezdjük is rögtön az elején, pontosan mivel készülünk nektek az őszi szünetre. Október 23-án, szerdán 9.00-17.00 óráig nyitva leszünk, ezzel is kitűnő lehetőséget teremtve egy kis kiruccanáshoz.
Október 24-én, csütörtökön a legkisebbeket várjuk, még pedig kreatív foglalkozásra. A kézműves programra az őszi terményeket hívjuk segítségül, lesz falevél nyomda, makkfigurák megfestése, gesztenyebábok készítése, és sok-sok vidám és játékos feladat. Délelőtt 10.00 órától lehet majd csatlakozni, a részvétel – a ház egyéb szolgáltatásait igénybe vevők számára (babzsák mozi, KÉR-ÉSZ-TÉR kiállítás, mikroszkópos laborfoglalkozás) – ingyenes. Pénteken szintúgy, ugyanezen időpontban, hasonlóan színes és kreatív dolgokkal várjuk a legkisebbeket, szüleikkel egyetemben.
Október 25-én, pénteken 18.00 órai kezdettel folytatjuk a Quizzone XI. Országos Kvízbajnokságát, melyhez mi adjuk a helyszínt, a részvételt és a nagyszerű hangulatot pedig a játékosok biztosítják. Részletek: https://www.facebook.com/events/1253366066020132
A játék-estet követően október 26-án, szombaton 10.00 órától a tűzzománc készítés iránt kedvet érzők tehetik próbára tehetségüket, ahol hűtőmágnes, kulcstartó, vagy akár egy csinos kis faládika egyedi díszítésére lesz mód. Illés Zsuzsanna, a FABULA tűzzománc alapítója jön el hozzánk, és mutatja meg a díszítés e technikáját. A program egész napos, így bármikor is érkeztek majd a Kérészbe, délután 16.00 óráig kipróbálhatjátok a tűzzománcozás technikáját. Részvételi díj 2.500 – 4.500 Ft között, attól függően, melyik apróságot készíted el és viszed magaddal a program végén.
A hétvégén a rejtélyek szerelmeseit mikroszkópos családi nyomozós játékra hívjuk. Október 26. és 27-én, szombaton és vasárnap, mindkét nap 10.00 és 14.00 órai kezdéssel a mikroszkóp laborban kutathatjuk együtt a természet titkait, a Tisza-tó rejtelmes növény- és állatvilágát. A program részvételi díja a 7-16 éves korosztálynak 1.000 Ft, szülőknek 500 Ft, a legkisebbeknek, a 6 éves korig 100 Ft.
Ha az idő alkalmas lesz egy közös, beszélgetős-társalgós sétára, vasárnap, október 27-én 10.00 órától tiszafüredi városnézést szervezünk, sok-sok érdekességgel megtűzdelve. Részvételi díj 3.000 Ft / fő.
Október 28-án, hétfőn elindulunk és megkeressük a természet pacsirtáit, egy minden érzékszervet megdolgoztató madarász séta keretén belül. A Kérész Központól a Morotva Pihenő Parkot célozzuk meg, délelőtt 10.00 órás indulással, s közel másfél – két órás programmal tervezve. Örömmel látunk minden óvodást, iskolást, kisebb és nagyobb gyereket és felnőttet egyaránt erre a rendezvényünkre is. A program részvételi díja 500 Ft.
A madarász séta kedden, október 29-én is folytatódik, így ha az első alkalommal nem tudtál csatlakozni, itt megteheted.
E napra még egy meglepetésünk van. A mindenszentek előestéjén, pontosabban egy nappal előtte, október 30-án, szerda 16.00 órától Halloween hangulat fog a házba költözni. A program már korábban elkezdődik, hiszen ehhez kapcsolódóan – akár már napközben is – a gyerkőcök csillámtetoválást kérhetnek. Ám ha épp halloween-hez kötődő jelmezben érkeznek, azt is mindenképp ajándékkal jutalmazzuk. A napot töklámpás verseny színesíti, így ha otthon elkészíted, s behozod, részt veszel a megmérettetésben és ajándékban részesülsz. Lesz még „rémes étkek” kínálata, amiből helyben rögvest vásárolhatsz is. A gyerekeknek kreatív kézműves elfoglaltsággal készülünk, természetesen ez is szigorúan Halloween témában.
A normál belépőjegy megvásárlása mellett délután 16.00 órától vezetett programra várjuk a rémisztgetéstől nem félős kíváncsi aprókat és nagyobbakat. A KÉR-ÉSZ-TÉR vezetésén lesznek meglepő és nem szokványos elemek.
A programon való részvételi szándékod mindenképp jelezd október 29-ig e-mailben (info@keresz.hu) vagy telefonon (+36 30 086 66 37).
Félelmetes lényeket is beengedünk a házba, mégpedig művészeti alkotások formájában. Ismert és kevésbé ismert festményeken keresztül mutatjuk meg az elmúlt korok félelmet keltő, bizarr alakjait. Boschtól Cranachig – ezzel a címmel hirdetünk művészettörténeti előadást a 18+-os korosztály részére. A részvételi díj 1.000 Ft/fő.
A hét második részében, október 31-én, csütörtökön folytatjuk a mikroszkópos családi nyomozós játékot, ugyanúgy 10.00 és 14.00 órakor kerül megrendezésre.
Pénteken, november 1-én zárva tartunk, ám a legelső novemberi hétvégére újra kitárjuk a kapukat.
Szombaton egy igazán érdekes programmal készülünk. November 2-án Kiss Ágnes Napsugár termékfejlesztő kozmetikus-természetgyógyász lesz a vendégünk. Saját készítményeit, a Bükki Napsugár Natúr Kozmetikumokat hozza el, egyben bemutatóval is készül: „Házi praktikák az egészséges bőrkép kialakításáért gyógynövények, növényi, állati zsírok használatával” címmel tart egy valóban izgalmas előadást. Kezdési időpont délelőtt 10.30 óra.
Ugyanezen a napon, 10.00 és 14.00 órai kezdettel ismét a mikroszkóp labort célozzuk meg, a már korábban bemutatott mikroszkópos családi nyomozós játék várja majd az érdeklődőket.
A Kérész Központ őszi szünetre tervezett programjai tehát adottak, a választás immár csak rajtad áll.
Ám ha bármi kérdésed felmerül, keress bennünket bátran az info@keresz.hu e-mail címen, vagy tárcsázd a +36 30 086 66 37 számot. Várunk nagy-nagy szeretettel!