Állatok világnapja – október 4.
Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik Szent Ferenc emléknapján, minden esztendőben október 4-én. Bár az ötlet Heinrich Zimmermann német íróban még 1925-ben fogalmazódott meg, végül Firenzében, 1931-ben minősítettek világnappá.
A kiválasztott nap Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének emléknapja és egyben halálának évfordulója. A világnap létrehozásával követendő eszméi és példaértékű tevékenysége előtt kívántak tisztelegni. Assisi Szent Ferenc már a 13. században azt hirdette, hogy szeretnünk kell minden élőt és élettelent, ami körülvesz minket. A legenda szerint nem csak értette az állatok nyelvét, hanem képes volt társalogni is velük.
A világnap legfontosabb üzenete, egyben alapelve, hogy ember és állat között erősítse a barátságot, az egymás iránt érzett tiszteletet, valamint felhívja a figyelmet a békés együttélés fontosságára és az egymásra utaltságra. Ez a nap lehetőséget ad arra, hogy ne csak a vadon élő, hanem minden állat védelme kellő figyelmet és hangsúlyt kapjon.
Ma a világnak nincs olyan szeglete, ahová ne jutott volna el az ember, sok esetben visszavonhatatlanul ott hagyva nyomát a legkülönfélébb élőhelyeken. Ez a nyom általában negatívan hat a környezetre, a természetes folyamatokat, az élőlényeket, a biológiai diverzitást egyaránt befolyásolva. Számos példa van arra, hogy egy-egy fajnak az ember okozta a vesztét és tűnt el végleg a bolygónkról. Ahhoz, hogy még sokáig csodálhassuk az élővilágot és annak változatosságát, elsősorban az élőhelyek és az életközösségek védelmét, valamint a természet tiszteletét kell erősítenünk a gyakorlatban.
Október 5. szombat
Nálunk, a Kérész Központban az Állatok Világnapja alkalmából 2024. október 5-én a baglyokkal ismerkedhettek meg. Találkozzatok Ti is Szirával, az afrikai uhuval!
10:00 Tudj meg mindent a baglyokról! – előadás a baglyok jellemzőiről, hasznosságáról és az emberrel való kapcsolatukról. Helyszín: Kérész Központ, konferenciaterem.
10:30 Madárbemutató – Kiss Balázs madarász, a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság elnöke saját baglyát, egy afrikai uhut hoz magával, akiről sok érdekes információt megtudhatunk (kedvezőtlen időjárás esetén a bemutató a konferenciateremben kerül lebonyolításra).
11:30 Bagolyköpet vizsgálat mikroszkóppal, avagy mit rejt egy bagoly gyomra
12:30 Bagoly TOTÓ a látottak-hallottak alapján
Kicsiknek a programokkal párhuzamosan, illetve azt követően aszfaltrajz verseny, egész napos gyerekfoglalkoztató, kézműves elfoglaltságok (kedvenc állat lerajzolása, állatos témák, stb.) A legjobb rajzok, kézműves alkotások díjazásban részesülnek.
Részvételi díj: 1.000 Ft / fő, melyből 500 Ft a Kérész Büfében fogyasztásra levásárolható. Minden résztvevőnek limonádéval és bagoly formájú édességgel kedveskedünk. Ezen túlmenően a büfében hideg- és melegszendvicsek, hamburger, hot-dog, s más édes finomságok folyamatosan elérhetők és megvásárolhatók.